Jobb ma egy pókláb, mint holnap nyolc
– Miért?! – Peckes Zeljin átkozódva
rúgta arrébb a követ, és az kettőt pattanva halk csobbanással merült el
az útszéli ingoványban. Lassan már egy holdkelte óta szidta megállás
nélkül legnagyobb riválisát Gorbilt, azt a gennyes, undorító, nyápic
alakot, amiért pofátlanul elorozta előle Sittucus ereklyéjét, a szent és
szőrös póklábat, és az azzal járó kiváltságokat. Pedig a Pókharapók
goblintörzs vezetői jogarát Zeljin nemhogy megérdemelte volna, de a
törzsfőnök egyetlen fiaként egyben jogos jussa is volt. Ez a bosszantó,
ám rendkívül kellemetlen helyzet úgy marta a lelkét, mint a nyári
hunyópók mérge. Ami ez után következett, arra még visszaemlékezni is
rossz volt. Úgyhogy, ha lehetett, kerülte a témát. Minden alkalommal
amikor pedig eszébe villant az eset, átkozódott egy sort, és belerúgott
egy kósza kőbe vagy göröngybe, attól függően, épp mi került az útjába.
Nem válogatott különösebben, a göröngy az göröngy volt, Gorbil meg egy
anyaszomorító rohadék!
Ilyenkor pár órár…
Ilyenkor pár órár…