Ballaszt

– Miért?! – Peckes Zeljin átkozódva rúgta arrébb a követ, és az kettőt pattanva halk csobbanással merült el az útszéli ingoványban. Lassan már egy holdkelte óta szidta megállás nélkül legnagyobb riválisát Gorbilt, azt a gennyes, undorító, nyápic alakot, amiért pofátlanul elorozta előle Sittucus ereklyéjét, a szent és szőrös póklábat, és az azzal járó kiváltságokat. Pedig a Pókharapók goblintörzs vezetői jogarát Zeljin nemhogy megérdemelte volna, de a törzsfőnök egyetlen fiaként egyben jogos jussa is volt. Ez a bosszantó, ám rendkívül kellemetlen helyzet úgy marta a lelkét, mint a nyári hunyópók mérge. Ami ez után következett, arra még visszaemlékezni is rossz volt. Úgyhogy, ha lehetett, kerülte a témát. Minden alkalommal amikor pedig eszébe villant az eset, átkozódott egy sort, és belerúgott egy kósza kőbe vagy göröngybe, attól függően, épp mi került az útjába. Nem válogatott különösebben, a göröngy az göröngy volt, Gorbil meg egy anyaszomorító rohadék! 


Ilyenkor pár órár…