Olvass el üzenet
From: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Sent: Monday, July 31, 2017 05:45 AM
To:Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Subject: Olvass el üzenet!
Nálunk,
itt a telepen van egy kislány... Persze sok gyerek van, de ő az a típus, akire
akarva-akaratlanul is felfigyel az ember. Bájos már-már felnőttes pofija van, kék
szeme mindig úgy ragyogott, mint a neonfények az éjszakában. A szöszi haja meg állandóan
kócosan állt. Sokszor láttam már, hiszen a cigaretta rossz szokásom, és
általában az erkélyen hódolok a bűnös szenvedélyemnek. De nem is én vagyok a
fontos, inkább a kislány. Reginának hívják, és a szemközti lépcsőházban lakik.
Így nyár idején kint játszik a többi gyerekkel egészen éjszakába nyúlóan,
hangoskodásukkal megtörve a telep nyugalmát. Este ritkán zajonganak a
szomszédok, vagy négy éve a kutyás is elköltözött fölülünk már. Ne haragudj, eltértem
a tárgytól. Szóval a kislány...
A
szüleit látásból ismerem, ugyan a nevükre nem emlékszem, de mindig köszönünk
egymásnak. Az édesapát általában foltos, festékes ruhában látom, deres hajával
és olyan átható dohányszag lengi körül, ami már engem is zavar. Édesanyja
magas, vékony, amolyan madárszerű alkat. Fehér bőre alól átsejlenek a csontok,
félő, hogy a legkisebb szellő is elfújja és összeroppantja a törékeny testét.
Eddig természetesnek vettem mindezt, hiszen sokféle ember él itt a lakótelepen.
Lehet, hogy nem mindenkivel vagyok köszönő viszonyban, de látásból ismerem
őket. Ha nem én, akkor a feleségem, hisz ő van itthon Gergővel. Bakker már öt
éves! Hogy telik az idő… Magam sem értem miért kanyarodok el a történetről. Amit
tegnap este láttam az annyira megviselt, hogy álmatlanul forgolódtam egészen
hajnalig!
A
mai napon amúgy is szabadnapos vagyok, de ez a kislány dolog egyszerűen nem
hagy nyugodni. Muszáj megírnom valakinek, hogy legyen nyoma, máskülönben csak
passzív élmény marad, és a francnak hiányzik, hogy ötvenéves koromban újra
előjöjjön. Elég legyen annyi, hogy mikor hazaérkezek a munkából, felveszem a családot
a három lépcsőházzal arrébb lakó nagymamától, és hazajövünk. Mire Gergő ágyba
kerül, addigra nyolc-kilenc óra szokott lenni. Az első cigit közösen szívjuk el
Évával, megbeszélve a napot nagy vonalakban, majd én kint ragadok.
Nem
csinálok mást, mint ülök az erkélyen és legurítok pár sört. Közben cigizek és
bámulom a fákat, a kutyát sétáltató szomszédokat és a fák között játszó
gyerekeket. Amikor rám sötétedik, beköltözök a nappaliba, és vagy a
számítógépet vagy a tévét bambulva ringatom magam álomba. Jobban belegondolva,
ilyen egy átlagos nap. Egészen tegnapig semmi sem zavarta meg a nyugalmam. De
az éjszaka látott események olyan hatással voltak rám, hogy félek kimenni,
nehogy megismétlődjön, ami tegnap. Átlagos nap volt, talán annyi különbséggel,
hogy hőségriadót rendeltek el a városban és a hőmérő higanyszála a negyven
fokhoz közelített napközben, estére is csak néhány fokkal enyhült. Eleget
tettem az itthoni kötelességeknek, a már árnyékos erkélyre telepedtem, és a jól
megszokott programomba kezdtem. A hideg sör csillapította az egész napos
szomjúságom, és a félbehagyott könyvem is tartogatott még némi izgalmat. Szeretek
itt kint olvasni természetes fénynél. Látod barátom, erről beszéltem a levelem
elején, hogy bármennyire is arra akarok kilyukadni mi történt, egyszerűen nem
sikerül leírni! Talán ez valami olyan agyi mechanizmus, ami védelemként szolgál
megóvva engem az újabb sokktól. De ha beledöglök akkor is leírom, mert muszáj
valakivel megosztanom! Évának is el kéne mondanom, ha elküldtem ezt az emailt,
de vajon hisz majd nekem?
Tegnap
este szokás szerint az erkélyen cigiztem, és a futkározó gyereket néztem. Az egyik
bringázott és a másik futott utána. Sajnáltam a kisebbet, esélye se volt. A
sarkon várta a pajtása, aki nagyot nevetett rajta és tovább szívatta. A kis
kócos lány felüvöltött mérgében és hátrafordult a biciklis után. Futás közben
felnézett, és az az aranyos pofi ráncos volt, mint egy idős asszonyé, a
pillantásának pedig olyan ereje volt, hogy úgy kaptam félre a tekintetem, mint
akinek beleszállt a cigifüst a szemébe. Kicsit fura volt, de nem foglalkoztam
vele, inkább leültem olvasni, a nap fénye még tartogatott egy fejezetnyit a
könyvemből.
*
Jóval
később ismét kimentem az erkélyre, és rágyújtottam. Valamelyik sorozat újabb
epizódján voltam túl, a feleségem már lefeküdt, korán ment másnap dolgozni és a
gyereket nekem kell majd oviba vinnem. A panelélet kevés előnye, a sok rossz
mellett, hogy közel van az óvoda. De megint kezdek elkanyarodni a témától...
Szóval
a sötétben épp rágyújtottam, és a parkosított részt figyeltem, a fák ritkásan
álltak, és zöldellő lombjuk sötét árnyékot vetett a parkosított részre és a
panelházakra. A másik panel parkolójára átlátni köztük, ami persze tömve volt,
kocsik és teherautók álltak mindenféle színben, némelyik még az aktuális céget
is hirdette az oldalán. Jobb oldalt van egy hársfa, amin még a tél végén
szarkák raktak fészket. Ahogy nőttek a levelek, úgy olvadt bele a vékony
faágakból rakott fészek a fa zöldjébe. A cigim felénél tartottam, mikor
pislákoló fényre figyeltem fel. Az egyik kapualj lámpája erőtlenül és ritkásan
villant fel, a falra szerelt térfigyelő kamerák apró fekete gömbökké váltak.
Hangokat hallottam onnan, és mint jó lakótelepi, érdeklődve figyeltem, tán még
a nyakamat is nyújtottam. A hang két kocsi közül jött, és minimális
erőfeszítéssel észrevettem a kócos, szőke hajat és egy három fejjel magasabb
férfit. Azt nem láttam, hogy pontosan mit csinálnak, de az ideges férfihangot
hallva arra jutottam, hogy jót biztosan nem. Majd egy hangos kiáltás törte meg
az autók és villamosok éjszaki zúgását:
Regina,
mert, hogy ő volt a titokzatos alacsony lány megállt és visszafordult, de ilyen
távolról is szembeötlő volt a vörösen izzó tekintete, mely egy pillanatra összekapcsolódott
az enyémmel, de esküszöm neked, hogy egy örökkévalóságnak tűnt! Az életem végig
pörgött gyorsított felvételben:, a sok hülyeség, amit csináltam, és a sikeres
dolgaim. A rosszabbakat újraéltem, a könnyem kicsordult, mikor mamám után,
keresztanyámat is elvitte a tüdőrák.
Égető
fájdalom hozott vissza a való világba, és én nagyot kiáltva eldobtam az ujjamra
égett cigit. Sokáig csak néztem, bámultam a két autó közét. Hirtelen megakadt a
szemem a két fehér sportcipőn, amit véletlenül vettem észre a hibás lámpa
villantásában.
Megdöbbenve
néztem és hátraugrottam, mikor eltűnt a
sötétben. Iszonyodva fordultam meg, még mielőtt újra a vörös szemekbe kellene
néznem. Beléptem a szobába, és a rekkenő hőség ellenére becsuktam az ablakokat.
Emlékszem, úgy lihegtem, mint aki most futotta le a maratont. Leültem a
kanapéra és megnyugtatásként bekapcsoltam a tévét. Próbáltam nézni, de
egyszerűen nem tudtam koncentrálni, nem kötött le, és gondolataim visszakalandoztak
a fehér sportcipőhöz Élesen láttam magam előtt a három csíkot az oldalán és
azt, ahogy az egyre terjedő sötét folyadék ellepi vörösre festve a
gyöngyházanyagot. Majd hosszú körmű, ráncos kezek elkapják, és egy
szempillantás alatt eltűntetik. Csak a folt marad!
*
Hiába
kívánom a cigit, nem voltam azóta az erkélyen. Zaklatottan feküdtem le, és
álmatlanul forgolódtam egészen hajnalig. Felraktam a kávét, és a kotyogót
néztem, ahogy köpködi a fekete levet. Újra eszembe jutott a cipő és a tekintet.
Eddig bírtam magamban tartani, most leírtam neked, barátom! Nem tudom, mit
tehetnék?! Senki se fog hinni nekem!
Kinéztem
az előbb az ablakon, sehol egy rendőrkocsi, semmi nyoma nincs az este
látottaknak. Arra gondoltam, hogy a gyereknek megtiltom a lánnyal való
barátkozást, és a feleségemnek is megmondom majd, hogy kerülje el nagy ívben
azt a családot! Megfordult a fejemben a költözés gondolata is, s
már néztem lakásokat, házakat, persze a kerületen kívül. A peremvidéken
gondolkodom.
Felkelt
a család, mennem kell. Gergőnek óvodába, az asszonynak meg dolgoznia kell
menni. Reméltem levelemmel nem zaklattalak fel túlságosan, de muszáj volt
valakinek megírom, mert egyedül nem tudok megbirkózni a teherrel! Ha időd és
munkád engedi, találkozhatnánk a közeljövőben.
Fontos
lenne haver pár támogató szó… légyszi írj!
Üdv,
Sent: Tuesday, Aug.1, 2017 10:53 AM
Subject:RE: Olvass el üzenet!
Szia Vilmos!
Ezer éve...
Megrökönyödve olvasom, mi történt veled,
és egyszerűen nem találok szavakat...Tényleg hihetetlen történet, ha gondolod,
a héten szerdán és csütörtökön négyig dolgozom, munka után összefuthatunk.
Remélem, megfelel neked az időpont, ha véletlenül mégsem lenne jó, akkor is
kitalálunk valamit!
Üdv,
Levente
From: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Sent: Tuesday, Aug 6, 2017 13:35 PM
To: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Subject:RE:RE:RE: Olvass el üzenet!
Szia Levi!
Jó volt a találkozó, bár
lehet túltoltuk a dolgot. A feleségem nem volt különösebben volt boldog, mikor
hazaállítottunk „nem szomjasan”, de tudod milyenek az asszonyok… Jó volt, hogy
végre kibeszélhettem magamból a gondokat, pláne azt az estét. Hiába győzködtél
és kerestél logikus magyarázatot az eseményre, egyszerűen nincs rá!
Tudom mit láttam, és
arra nincsen ésszerű magyarázat!
Az erkélyen azóta sem
voltam kint, és leszoktam a cigiről. Marhára hiányzik, de inkább élek nikotin nélkül,
minthogy szemtanúja legyek még egy ilyen esetnek…
Más. Találtam egy
családi házat Gödöllőn, egyeztettem már az üzletkötővel, hétvégén megyünk
megnézni. Ezt a harmadik emeleti lakást meg feltettem a netre és áruljuk.
Viszont még egy dolgot meg kell, hogy kérdezzek…
Mi az oka, hogy úgy
elsiettél? Olyan sápadt voltál, hogy azt hittem menten összeesel és mentőt, ne
adj isten, papot kell hívjak hozzád! Tudom, hogy nem a legjobb ötlet volt
hazajönni, de azért ennyire nem rossz, hogy csapot-papot hátrahagyva elfuss…
Várom válaszod,
Vilmos
PS: A múltkor láttam Reginát. Azaz inkább
csak hallottam, hogy kint játszanak a gyerekek és felismertem a hangját a többi
között. Becsuktam az ablakot.
Éva, a feleségem nem értette meg, hisz
megint vagy negyven fok volt... Még mindig nem tudtam rávenni magam, hogy
beszámoljak neki a teljes igazságról!
From: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Sent: Wednesday, Aug 7, 2017 23:57 PM
To: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Subject:RE:RE:RE:RE
Olvass el üzenet!
Szia
Levi,
Minden
okés veled? Nem írtál semmi választ…
Remélem
épségben hazaértél és nem történt veled semmi. Légyszi, írj majd, ha ezt
elolvastad! Aggódom…
V
Sent: Thursday, Aug.8, 2017 04:39 AM
Subject:RE:RE:RE:RE:RE: Olvass el üzenet!
Szia!
Igen, hazaértem és minden rendben… azaz…
később beszámolok bővebben, de elég legyen annyi, hogy találkoztam a Te
Regináddal! Nem volt jó.
L
Ps: Összejött a Gödöllői ház?
From: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Sent: Thursday, Aug 8, 2017 09:35 AM
To: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Subject:RE:RE:RE:RE:RE:
Olvass el üzenet!
Ú bakker, de ugye semmi furcsaság nem
történt?! Meg kell mondjam, jól rám hoztad a frászt! Elmeséled/ megírod mi
történt? Basszus, a víz kiver, ha belegondolok egy ilyen találkozásba…
Az erkélyre lassan muszáj lesz kimennem,
bokáig ér a kosz, és mintha egy döglött galambot is láttam volna a mocsokban,
Erőt kéne vennem magamon, de egyszerűen nem tudok…
Lassan, de biztosan megőrülök. Tudod már
ott tartok, hogy csak a hátsó kijáraton merek kimenni a panelből.
V
Ps: A gödöllői ingatlant meg az orrunk
elől vitték el, az Otthon Centrumos ügyintéző nem győzött mentegetőzni. Most
már mindegy, távolabbiban gondolkodom. Veresegyház, Mogyoród..
Sent: Sunday, Aug 11, 2017 05:12 AM
Subject:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Olvass el üzenet!
Szia Vilmos!
Elnézésed kérem a múltkori
viselkedésemért, és azért külön, hogy eddig nem írtam. Most is erőt kellet
vennem magamon, hogy legalább valamiféle magyarázatot adjak, mielőtt végleg
elköltözöm a városból. Nem te vagy az oka, ne vedd zokon, hanem a lány. Regina,
akit én Zsókáként ismertem meg…
Tudod, nem csak neked van ilyen szokatlan,
már-már hihetetlen esemény az életedben. Sok minden történt velem az évek
során, és múltkor csak néhányra jutott idő. Főleg a vicceseket meséltem el
neked, hiszen nem akartalak terhelni a gondjaimmal, megvan a saját bajod! Ne
értsd félre! Pszichológusként sok
emberrel találkozom a munkám során, és azt már megfigyeltem, hogy mindenkinek a
saját gondja a legfontosabb. Nehezen lát túl egy átlagos férfi vagy nő a
mindennapi problémákon. Pont ezért tanultam meg olyan jól hallgatni. Viszont,
ez még mindig nem magyarázat a viselkedésemre…
Ha
jól emlékszem múltkor arról írtál a leveledben, hogy bármennyire törekedsz a
lényegre, valahogy mégis kicsúszik a kezedből sikamlós angolna módjára.
Valahogy így érzem én is most magam …
Egy szó, mint száz a leírásod alapján
nagyon ismerős volt nekem ez a lány, mert a múltban nekem is volt egy
meglehetősen kellemetlen kalandom egy hasonló „adottságokkal” rendelkező
lánnyal. Őt Zsókának hívták. Emlékszel, mikor a főiskolán összebarátkoztunk, meséltem,
hogy vidékről költöztem fel a fővárosba?
Gyerekkoromat és életem nagy részét Gyulán
töltöttem, és ahhoz a szép városhoz számtalan kedves emlékem fűződik. Sajnos
volt rossz is, épp ezt próbálom leírni, de nagyon lassan haladok vele. A
Gyulavári iskolába jártam, és ott is volt egy Reginához hasonló lány.
Ugyanolyan kedves kis teremtés, aranyos szőke, és a haja is mindig kócos volt.
Mindenki imádta, csak mi gyerekek tudtuk, hogy a kedves belső mögött egy igazi
kis szörnyeteg rejtőzik! A saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy nem tanácsos
ellent mondani neki!
Akaratos és számító gyerek volt, bár akkor
még nem ismertük ezen szavak jelentését. Csak annyit tanultunk meg, hogy mindig
a középpontban kellett lennie, és nem volt tanácsos nemet mondani neki. Az akkori
legjobb barátom, Ádám megtette, talán dacból, talán vagányságból nem
teljesítette Zsóka kérését, amiért később komoly árat fizetett. Ennek az
esetnek, sajnálatos módon, szemtanúja lettem!
A következő délutánján épp a szüleimet
vártam az iskola előtt, mikor elfojtott hangokat hallottam a piros vaskerítés
melletti bokrokból. Táskámat a kapuban hagyva odasompolyogtam, hogy meglessem,
mi adhatja ki ezt a szenvedő hangot. Ahogy a bokrok ágait széthúztam,
hihetetlen látvány tárult a szemem elé. Ádám barátom feküdt ott és egy kis
piros ruhás szöszi lány görnyed felé. Zsóka volt az!
Kis egyberuhája alól
kilógott a lába, és a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy olyan ráncos és
szottyadt volt, mint nagymamáé. Még a visszerek dagasztotta vádlija sem lepett
meg úgy, mint az a kék fénykígyó, ami Bence mellkasából tekergett elő, és
egyenesen Zsóka szájában ért véget! Nem vett észre, és én a sokktól csak
döbbenten álltam tehetetlenül. Olyan hangot adott ki a lány, mint aki élete
legfinomabb ételét fogyasztja, és a szemem láttára feszült meg a bőr a testén
és nyerte vissza fiatalos ruganyosságát… Talán ez a pillanat volt az, mikor a
sokk átváltott rémületté, felkiáltottam, és Zsóka felém fordult. Ahogy
összeakadt a tekintetünk, hasonlóan hozzád, én is elvesztem a vörös szemekben.
Édesanyám hangja térített magamhoz és sírásra görbülő szájjal futottam a
szüleimhez, akik az iskola kapuja elől kiabáltak értem. Hazavittek, és
valakikor késő este nyugodtam meg annyira, hogy elmeséljem, amit láttam.
Reszketve mondtam el mindet, és a szüleim elképedve hallgatták. Kétkedés és
hitetlenség ült ki az arcukra és a mai napig emlékszem apám szavaira.
- Én nem tudom, mi van
ezzel a gyerekkel, de ilyet normális fiú nem talál ki csak úgy.
Másnap apám bekísért az
iskolába, és bátorítóan a vállamra tette a kezét. Azt mondta, hogy minden
rendben lesz, és ne aggódjak, beszél Zsóka szüleivel. Ekkor láttam utoljára …
Édesapámat sose találták meg, örökre nyoma
veszett. Csak én tudtam, hogy Zsókának köze van az eltűnéséhez, de egy magamfajta
iskolás gyerek mit tehetett volna ilyen esetben???
Tudom hihetetlenül hangzik, amit leírtam,
és én magam sem hinném el, ha nem velem esik meg ez az egész! Viszont
visszatérve a lányra…
Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán
elmondjam vagy leírjam-e neked életem tragédiáját, vagy inkább hallgassam el. A
találkozásunkkor se alkalmam, se erőm nem volt, hogy beszámoljak erről, de
mivel te is megosztottad velem a történteket, így én is kiadom magamból.
A lényeg az egészben, hogy tényleg jó volt
találkozni veled múltkor, bár lehet, hogy túlzásba vittünk az italozást. Én
voltam a hülye, mikor hagytam magam rávenni, hogy menjünk haza hozzád?! Az meg
pláne a világ legrosszabb ötlete volt, mikor felugrottunk anyósodhoz, meg a
családhoz.
Nem tudom, te mire emlékszel, mert akkor
már eléggé összefüggéstelenül beszéltél. Úgy kellett leállítsak, hogy ne üvölts
tovább Évával. Szegény asszony háromszor is megígérte neked, hogy nem viszi ki
többet Gergőt a telepi játszótérre. Inkább az óvoda mellé mennek. A szerencse
az egészben, hogy én egy kicsit józanabb voltam, és megígértem a családodnak,
hogy hazaviszlek és lefektetlek. Ugyan bármennyire is erősködtem nem akartál
lefeküdni, azután mikor felraktunk egy régi bakelitet és a Young 'till I dietól
visszahangzott az ötvenegy néhány négyzetméteres lakás. Miután hosszú időre
eltűntél a vécében, és én csak nézelődtem és hallgattam a 7 Seconds-öt, majd az
elfeledkezve magamról és arról, amit mondtál kimentem az erkélyre. Tényleg
olyan kicsi mint, amilyennek leírtad, és bárhogy meresztettem a szemem, nem
vettem észre a szarkafészket a fán, de láttam mást, amitől meghűlt az ereimben
a vér! A gyerekzsivajtól visszhangzó lakótelepen egy élesebb sikításra
figyeltem fel. Zsóka volt az! Azaz te Reginának ismered… Tátott szájjal
bámultam a kislányt, aki épp egy fa mögött bujkált egy társával. Nem értettem,
hogy lehet, hogy egy szemernyit sem öregedett? Hogy került ide, a fővárosba?
Tucatnyi kérdés futott végig az agyamon, miértek és hogyanok sokasága, de akkor
és ott rájöttem, hogy távoznom kell a fővárosból! Tudom, futóbolond módjára
távoztam tőled, mint aki nem lát se lát, se hall, úgy robogtam ki a
lépcsőházból. Figyelmetlenségemnek, vagy balszerencsémnek köszönhetően, elől
mentem ki, és nem vettem észre az ott játszó gyerekeket. Az egyiket fellöktem
és mikor odanyúltam, hogy felsegítsem, Zsóka maszatos képébe bámultam.
Bármennyire is próbáltam kerülni a tekintetét, végem volt abban a pillanatban!
Rám nézett, és a lelkemig látott!
A villamosra várakozók közül egy
hajléktalan karolt fel, és az út melletti bozótba vitt. Fogalmam sincs, meddig
lehettem ott, de végül az éjszakaival jöttem haza. A könnyem addigra elapadt,
de a hidegrázás nem akart alább hagyni. Itthon belenéztem a tükörbe és kisírt
szemem vöröslött az előszoba fényében. Lenéztem, és a cipőtartó polcon
gazdátlan, eldobott rongyként apám vérmocskos ujját láttam!
Esküszöm a szívem kihagyott egy dobbanást!
Kétségbeestem, míg a tükörben levő énem
szavakat formált, amik csengő gyermekhangként a fejemben visszhangoztak. Zsóka
beszélt hozzám!
Egy szemhunyásnyit sem aludtam azóta!
Felmondtam a munkahelyemen és összepakoltam a cuccom. Elmegyek, de nem
árulhatom el hova! Még neked sem szabad tudnod róla, mert a lány a tekintetével
a lelkedbe lát, és nyitott könyvé válsz! Úgy, ahogy én a kapualjban!
Zsóka mindenről tud Vilmos! Tudja, hogy
láttad és azt is, hogy el akarsz költözni! Remélem, még időben szólok és nem….
Ne írj többet nekem, mert nem fogok
válaszolni!
Barátod,
Levente
***
Ezt a levelezést a TrueSelf Kollektíva
osztotta meg a szerkesztőségünkkel, és annyira felkavaró volt a tartalma, hogy
nyomban kiraktuk. A poszt nyomán nagyon-nagyon sok visszajelzést kaptunk. Talán
a legkiemelkedőbb mind közül, hogy maga a rendőrség is megkeresett minket, hogy
zárolták az oldalunkat, és eljárás indult ellenünk.
Jelenleg CloudFlare-en keresztül futunk,
tükrözött IP-kkel. A legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy a kapott
adatok az ORFK szerveréről származnak…
A legjobb az egészben, hogy ez nem a
teljes anyag!
Miután elvégeztük a háttérmunkákat
kiderült, hogy az emailező férfiak léteznek, és a rendőrség eltűntnek
nyilvánította őket!
A nyomozás nagy erőkkel
folyik…
de még hátra van a java!
A Kollektíva újabb anyagot ígért nekünk,
ahol már az ügyben érintett nyomozó anyagát küldi el… Amíg azt le nem közöljük,
addig elérhetőek maradunk.
A Hidegrázás szerkesztősége
Megjegyzések
Megjegyzés küldése