Első fejezet Zöld, tajtékos habok nyalták körbe a kikötőbe érkező csatacirkáló oldalát. Megannyi sérülése ellenére a First Lady akadálytal...

Srivijaya szeme - Round Robin novella

Első fejezet

Zöld, tajtékos habok nyalták körbe a kikötőbe érkező csatacirkáló oldalát. Megannyi sérülése ellenére a First Lady akadálytalanul szelte át a Malaka-szorost és Malajzia partjai mellett hajózva elérte végcélját, Szingapúr cölöpökön álló kikötőjét. A többi hajóhoz képest a First Lady igazi monstrum volt, a maga százhatvan méteres páncélozott testével és negyvenegynéhány ütegével, joggal érdemelte ki a tenger ragadozója címet. Egy ideig a kikötő előtt vesztegelt, majd mikor kellő hely szabadult fel, a hajógyomor mélyében hangosan felzúgtak a Babcock & Wilcox kazánok és a gőzturbinák hajtotta több tonnányi acélszörny bekúszott Szingapúr alsóvárosi kikötőjébe. A csatacirkáló kürtje fülsiketítő hanggal adta tudtára Oroszlánvárosnak, hogy a brit haderő tengeri farkasa megérkezett. Az emberek mind a fedélzeten, mind a mólón sürgölődni kezdtek, perceken belül akkora nyüzsgés támadt a hajó körül, mint egy hangyabolyban. Egyenruhás tisztek osztogatták a parancsokat és kreol bőrű ládahordók, tarka ruhákba öltözött malájok siettek a brit tengerészek segítségére.

Henry W. Lyle hadnagy magányosan állt az orrban, és közönyösen bámulta az eseményeket. Ráharapott pipája szárára és majdnem akkora füstöt fújt a felhőtlen ég felé, mintha magából a csatacirkáló keményéből szállt volna fel. Egy dologról nem tudott lemondani még a háború végéhez közeledve sem, az pedig a pipázás volt.
Huszonéves korában hadba szólította a Korona, és archeológiai tanulmányait félbehagyva a Távol-Keletre kérte magát. Tette ezt azért, mert nagybácsikája, az ideje korán megboldogult Charles W. Lyle mániákusan gyűjtötte a keleti tárgyakat és a Brit Kelet-indiai Társaság oszlopos tagjaként minden hatalma megvolt, hogy unokaöcsét a megfelelő útra terelje. Részben az ő sugallatára, és részben saját érdeklődéséből kifolyólag került Bombay városába. Sajnálatos módon nem sok időt tölthetett itt, mert nem sokkal később átvezényelték az afrikai frontra. A harcok során sok bajtársát elvesztette, félve a kiszámíthatatlan sorstól nehezen barátkozott, ám a második búr háború idején rámosolygott a szerencse. Megismerte a kor egyik katonai géniuszát, Thomas Edward Lawrencet, akivel jó baráti kapcsolatba került, és ez az évek során se kopott meg, mind a mai napig tartották egymással a kapcsolatot. Mikor szétváltak útjaik, Tomtól ajándékba kapta azt a kéziratot, ami új célt adott az életének. A Bölcsesség Hét Pillére nem volt több húsz oldalnál, de Henry az elolvasása után egész más szemmel nézett a világra. Latba kellet vetnie minden, az egyetemi időkből megmaradt lingvisztikai képességét, hogy megértse a szanszkrit nyelven írt szöveget. A három hónapos kutatómunka megérte, így szerzett tudomást Srivijaya Szeméről. Az ereklye birodalmakat tett naggyá és döntött porba, ha hinni lehet az ősi írásnak. Felfedezéséről tájékoztatta a Kelet-indiai Társaságot, a Londonból érkező táviratban csak ennyi állt:
- Mindenképpen a németek előtt kell megtalálnia Lyle!
A parancs értelmében nyomába eredt a rejtélynek. Kutatásai hónapokig eredménytelenek voltak, mígnem a puszta szerencsének köszönhetően, egy földig rombolt falu határában nyomra bukkant. Egy régi rituális áldozóhelyen Srivijaya jelét látta belekarcolva az égetett agyagoszlopba. Az egyetlen életben maradt bennszülöttől megtudta a Hadendowa törzs legendáját. Emberöltőkkel ezelőtt a területükön felbukkant egy vak próféta és bedawiul, a nyelvükön szólt hozzájuk. Vért és eleven hús áldozatot kívánt, cserébe jólétet és termékenységet ígért a hadendowáknak. A sebesült állítása szerint a próféta a Nagy Vízen túlról, az Oroszlánok Városából származott. A bennszülött az életéért a törzs egyetlen kincsét -a próféta ajándékát - egy ívesen hajlított tőrt ajánlott fel Henrynek.
A régmúlt időkön való elmélkedést a harang kolompolása szakította meg, és a hirtelen hangra nagyot harapott pipája szárába.
- Végre megtalálta az Oroszlánok Városát! Elérkezett az ideje, hogy utána járjon az évek óta hajszolt mítosznak és családja nevét örökre beírja a Kelet-indiai Társaság történelmébe. 

Lyle elköszönt Alexander Hardcastle kapitánytól. Biztosította arról, hogy felesleges aggódnia, hisz épségben vissza fog térni. Veteránként sok nyelven beszélt, nála volt megbízható pisztolya és mindig is könnyen boldogult idegen földön.
A First Lady fedélzetéről bajtársai körében távozott, a mólóra érve letaglózta a meleg. A cölöpökre tákolt deszkákból párolgó nedvességtől perceken belül csatakos lett, és folyt róla az izzadtság. Megfordult már olyan helyeken, ahol elviselhetetlen volt a forróság, de itt Szingapúrban a levegő nem mozdult. A szél nagyritkán feltámadt ugyan, de csak a meleget és a tengeri párát mozgatta meg, ami észrevétlen lopózott ruhái alá. Lenge, szürke ruhában, vállán a hátizsákkal belevetette magát az Oroszlánok Városa élettől lüktető kikötőjébe.
Egy órába telt, mire kijutott az Alsóvárosba. Útközben megszólított pár munkást és régi templomokról, ősi helyekről faggatta őket, ám azok szóra se méltatták az angolt. Vagy nem tudtak angolul, vagy egyszerűen csak nem akartak tudomást venni róla. A portékájukat kínáló árusokkal nagyobb szerencséje volt, mert azok egyből válaszoltak. A gond az volt, hogy csak pár szót értett a thai nyelvből, ráadásul ezt a karattyoló nyelvjárást nem ismerte. Végül kellő elszántsággal és megfelelő kézmunkával mégis sikerült kihámoznia egy templom nevét. A kikötőből kifelé vezető úton a magukat kellető, hiányos öltözékű hölgyektől nem egy szemérmetlen ajánlatot kapott, de nemet mondott rájuk. Mielőtt megcsodálhatta volna az alsóvárost, az utcán hömpölygő színes forgatagból kivált egy díszes ruhás alacsony, maláj. Hatalmas rizskalapja eltakarta fél arcát, ruhája az indiai kurtát idézte, de ez rövidebb volt, a nyakánál és ujján hímzett zöld levelek pompáztak.
- Mister, akar látni város? Adnan lenni riksa, vinni el magát! – mondta tört angolsággal és foghíjas szája biztató mosolyra húzódott.
- El tudsz vinni Sri Veeramakaliamman templomához?
- Persze mister! Ismerni várost, mint tenyeremet. Lenni enyém legjobb riksa! - hajlongott a maláj és intett Henrynek, hogy kövesse. Az alkalmi lehetőséget kihasználva Lyle elindult újdonsült kísérője után az egyik mellékutcába, ahol egy kerékpárra rögzített oldalkocsi várta őket. A bicikliről nagy foltokban pattogzott a festék, bizonyos pontjain kivehető volt még eredeti, élénk piros színe. Az oldalkocsi fehér teteje az ország zászlajához tette hasonlatossá a riksát. Adnan a nyergébe pattant és barátságosan intett bal kezével az angol katonának.
- Látni mister, legjobb! – veregette az oldalkocsi tetejét, a gyors mozgástól a csuklójára tetovált kék hurok életre kelt.
- Ha ez a legjobb, akkor milyen lehet a legrosszabb? - dünnyögte pipája alatt Henry, és némi küszködés árán beleszenvedte magát az oldalkocsiba, ami panaszosan felsóhajtott az angol súlya alatt. Láthatóan nem európai emberre lett méretezve, mert lábát fel kellett húznia, de addig helyezkedett, míg meg nem találta azt a kényelmes pozíciót, amivel ideig-óráig kibírja. Felszisszent, ahogy elindultak, mert a kocsi éles pereme a térdébe nyomódott.
- Lenni Vészák, ilyenkor város szép!
A vékony maláj minden erőfeszítés nélkül hajtotta a riksát. Henry megpróbált beszélgetést kezdeményezni vele angolul, de az csak a saját nyelvén karattyolt. Gyorsan és megállás nélkül magyarázott hol utasának, hol az előttük haladóknak.



Szingapúr belvárosa épp oly színes volt, mint lakói öltözéke. Tarka imazászlók, száradó ruhák és rikító maláj feliratok borították a házakat. A brit kolonizáció nyomaként Henry nemegyszer felfedezett egy-egy angol kiírást lokálok és más szórakozóhelyek oszlopain. Az útszéli árusok hangja összefolyt a városban szórakozó brit és holland katonákéval, az Oroszlánok Városa nyüzsgött, élt körülöttük. A tömegbe vegyülve, automobilokat és kerékpárosokat kerülgetve lassan haladtak. A lassú tempó láthatóan zavarta a riksás malájt, mert két rikoltás között felgyorsított és az első adandó alkalommal - dühös autókürtölések közepette - balra kanyarodva bevágott az egyik mellékutcába.
- Biztos, hogy erre van az a templom? – kérdezte Henry a biciklit tekerő férfitól, azonban semmi válasz nem érkezett. Adnant lefoglalta a fal mellett álló bodegák és kosarak kerülgetése. Pár utcával távolabb egy elhagyatott térre jutottak, a fák árnyékában egy kicsiny imatemplom rejtőzött. Az aranyozott, nyolckarú asszonyszobor előtt tucatnyi fejkendős, fekete száriba öltözött nő borult a poros földre. Hangos matrázásukat visszaverték a falak.
- Om Klim Kalika-Yei Namaha!
- Templom mister. – a riksás lelassított és közben körbe mutatott, de Lyle rosszallását látva újra mozgásba lendült. Hogy ne zavarják meg az imádkozókat, lassan haladtak el a mormoló asszonyok mellett. Egyikük hirtelen felpattant, mintha az ördög szállt volna meg és az oldalkocsi felé rohant.
- Szádhu! – mogyogta Adnan.
A kocsiban feszengő Henry hátrahőkölt és a táskájáért nyúlt, amiben a váltás ruhán és a tőrön kívül a fegyvere lapult. Az asszony megmarkolta az oldalkocsi éles peremét ezzel, megállásra kényszerítve a riksát, és közelebb hajolt az angolhoz. Szeme sötét volt, akár az éjszaka, tekintete a semmibe révedt, szája szélén hab fehérlett. Nyakában lógó imalánca - egy kisujjnyi, ívesen hajlított fekete penge - Henry lábához ért.
- Új kor köszönt az Oroszlánok Városára! Hét nap múlva Aiueb Gnshal, a Sötét Anya fia megtalálja az alkonyban Srivijaya Szemét – suttogta a nő hibátlan angolsággal.
A riksás maláj fennhangon rákiáltott a nőre, az csodálkozva elengedte a kocsit, ami meglódult a döbbent Henryvel. Az angol férfi egy ideig fel sem fogta a történteket, és csak némán nézett maga elé. Majd mikor tudatosultak benne az asszony szavai, megálljt parancsolt a malájnak. A riksás azonban rá se hederített, csak tekert tovább. A félelem kiült az arcára, ahogy hátra-hátra pillantott. Szűk utcákon, zegzugos épületek mellett hajtottak el. Végül egy sikátorban nagyot fékezve megállapodtak egy díszes kelméket és színes üvegeket áruló bodega előtt.
- Útnak lenni vége mister! Szállni ki! – mondta a rizskalapos maláj éles hangján. Henry nagy nehezen kikászálódott az oldalkocsiból és pénzét kereste a hátizsákjában. Közben, amúgy félvállról odavetette a riksásnak:
- Már ott vagyunk? Biztos, hogy jó helyre hoztál? Nem látom sehol a templomot…
Nem érkezett válasz és mikor az angol felnézett, már nyomát sem látta Adnannak.

A történet egy úgynevezett "többkezes" novella, azaz jómagam csak elkezdtem és négy írótársam folytatta. A The Black Aether magazinban jelent meg, és ide kattintva elolvasható a teljes novella. (119. oldalon kezdődik)

0 megjegyzés: