Egy origofalvi füstös kocsmában feltárul Hollópadlás misztikus, rejtett dimenziója és Izmuth  városában eltűnnek a halak a vízből.  (Ct...

Halszag, villámok és Alvó Istenek - Első rész

Egy origofalvi füstös kocsmában feltárul Hollópadlás misztikus, rejtett dimenziója és Izmuth városában eltűnnek a halak a vízből. 

(Cthulhu-mítosz szerepjáték szatíra sorozat, első része.)


Hollópadlás egy másik dimenzióban elhelyezkedő világ, ezért a hétköznapi emberek nem sűrűn szokták látogatni. Valamiért az utazási brosúrákból is kimaradt, pedig igazi különcöknek való hely. Persze az is igaz, hogy eljutni sem egyszerű oda; csak különleges esetekben nyílik meg a kapu Hollópadlásra. Ide csak egyirányú utak vezetnek, innen nincs visszatérés.
Hogy milyen birtokra vetődik a nem épp szerencsésnek mondható utazó, az sajnos lutri. Hollópadlás  egyik birtoka a méltán hírhedt Arkham megye, amiről az Omega űrállomáson elmegyógyintézetet is neveztek el. Mindenfélét lehet hallani erről a birtokról, csak jót nem; a krónikások feljegyzései szerint őrültek, manifesztálódott entitások, kannibálok, embernyi békák és ki tudja miféle elfelejtett rettenetek otthona.
Állítólag az Ősi Istenek ide költöztek, miután a saját világukból kifakultak, elfelejtődtek.
Az univerzumot mozgató erők nem engedték, hogy ekkora hatalommal rendelkező lények csak úgy nyugdíjba vonuljanak, kerestek egy olyan dimenziót, ahol megpihenhetnek, afféle idősek otthonát kiöregedett Isteneknek és szörnyeknek.
Persze lehetett volna a neve Aranykor vagy hasonló, de a Hollópadlás vagányabbnak tűnt.



Az általunk ismert világon túl léteznek párhuzamos dimenziók és alternatív világok.
Mindenki hallott már róluk, de senki nem találkozott olyannal, aki túlélte volna e világokba tett látogatását és elmesélte volna a tapasztalatait. Engem mindig is érdekelt a határok feszegetése és az ismeretlen. Kezdeti érdeklődésemet felkorbácsolta a tudásvágy és a csalódottság, mivel nem találtam semmi kézzelfogható anyagot ezzel kapcsolatban. Megszámlálhatatlanul sok átvirrasztott éjszaka és tucatnyi hiteltelen információ feldolgozása után végre nyomra bukkantam egy közösségi oldalon.
Egy InterGalaktikus Netes hirdetésben a cím mellett csak egy sor szerepelt.
Hollópadlás, Dagon, Izmuth.”
Több levélváltás után az Origó bolygót jelölte meg a névtelen és titokzatos idegen a találkozásra. Nem hittem benne, hogy itt lesz, de Tibi Kocsmájába belépve reménykedtem a sikerben és abban, hogy jó és hihető sztorit hallok.
Feltéve, hogy eljön a névtelen forrás.
Úgy terveztem, hogy felveszem a beszélgetést és megírom a blogomon. Ekkorra már egészen szép sikereket értem el a misztikus és megmagyarázhatatlan esetekről írt bejegyezéseimmel, írásaimat több százan olvasták szerte a neten. Kutatásaim közben találkoztam először a Hollópadlás névvel. Mivel sem a Birodalmiak által szponzorált netes kereső, se a Miskatonic egyetemen tett látogatásom nem járt sikerrel, így utolsó reményként fordultam a hirdetőhöz. Nem mondott árat és én nem kérdeztem, gondoltam megegyezünk valahogy. A platina kártyám a zsebemben lapult, de készültem készpénzzel is.
A kocsma a város szélén helyezkedett el, és eme késő délutáni órában csak kevés vendég volt. Az előtérben lévő asztaloknál munkanélküli és unatkozó helyiek ültek és beszélgettek az poharuk felett.
Kifizettem a megrendelt italomat, majd a kétfejű ogár kocsmároshoz hajolva belesuttogtam a jelszót az egyik koszos fülébe:
- Izmuth?
- Hetes boksz, már várnak – kezdte az egyik, és fejezte be a másik fej a mondatot – ezt az üveg tüzes kalamrit az ott ülő rendelte és azt mondta te fizeted.
Kiszurkoltam a krediteket az italért, és nem problémáztam sokat. A kíváncsiság jobban hajtott, minthogy megakadjak efféle dolgokon. A kalamrival és a sörömmel a kezemben a sarokban lévő hetes bokszhoz sétáltam. Kellemes meglepetésként egy átlagos ember ült ott. Az asztalra helyeztem az italokat és udvariasan bemutatkoztam.
- Üdvözlöm, Eszka vagyok – szándékosan a neten használt nevemet mondtam - és a pultos azt mondta, hogy magával van találkozóm.
A borotválatlan, sebhelyes kezű fickó rám nézett, majd lassan bólintott:
- Elképzelhető – mondta, és hellyel kínált.
Kényelembe helyeztem magam és megnéztem a titokzatos információforrásomat.
A csehót megülő füst ellenére tisztán láttam őt, átlagos testalakú középkorú fickónak tűnt. Semmitmondó egyszerű szürke ruhát viselt, ami hasonlatossá tette az origófalvi polgárokhoz, de megtanultam már hogy ne ítéljek elsőre. Az arcán korát meghazudtolóan tucatnyi ránc és szarkaláb volt és a szeme zölden csillogott a félhomályos füstben. A szája penge vékony rés, szemöldöke szürke bozont, afféle szórakozott professzorosan meredt a kocsma mennyezete felé. Ehhez passzolt a zsírosan csillogó barna haja, amibe ősz foltok vegyültek. A kézfején furcsa forradás, mintha egy rúnát vélnék felfedezni benne, de érdeklődő pillantásomra elkapta azt.
- Te vagy a firkász, akivel mostanában levelezek?
- Nagyon úgy fest – mondtam és tudtam mi jár az eszében: ez a kopasz, pufókarcú tejbe tök a joviális mosolyával és az elegáns ruhájával nem az efféle helyekre való. Nem látszom elkötelezett írónak, sem bloggernek. Pedig ha tudná, mi minden történt velem, mióta megjártam Carcosa halottnak hitt bolygóját. Több lettem egyszerű halandónál.
- Akkor hol kezdjük Mr...? - és az asztalra helyeztem a digitális hang és élményrögzítőmet. Az ideiglenes szállásomon már előre beállítottam a zajszűrő és a hangazonosító funkciókat és a benne lévő nukleáris elemről megbizonyosodtam, hogy akár egy hétnyi beszélgetést is rögzíteni tud. A szélessávú internet hozzáférésével egyből a Skynet felhőjébe tölti fel a felvett anyagot, így bárhol hozzáférhetek.
- Boltar, a nevem doktor Casanova Boltar. Szóval érdekelnek az idegen dimenziók?
- Igen, szerfelett, különösen Hollópadlás.
- Hol hallottál róla? Tudod, ritka az, aki ismeri ezt a helyet és még ritkább, aki hajlandó is beszélni róla. Nos, én voltam ott és szívesen megosztom veled a tapasztalataimat.
A zsebéből egy kemény, piros cigarettásdoboz került elő, amiből előkotort egy szálat. A többit hanyagul az asztalra dobta, a dobozról egy fehér sisakos rohamosztagos hirdette a „Csatlakozz a Birodalom rendfenntartó erőihez” kezdetű bevett reklámdumát. Kezében lobot vettet az egyszer használatos eldobható öngyújtó, mélyet szívott a cigijébe és belekezdett. Az első szavak után kicsit megkésve nyomtam meg a felvétel gombot a digitális kijelzőn, lelki szemeim előtt megelevenedett az általa mesélt történet, mintha én is ott lennék, egyfajta passzív megfigyelőként.

Első holokazetta
(szabadalmaztatott Mi-Go technika, a Birodalmi szabványoknak teljes mértékben megfelel) 
1.
Arra tért magához, hogy fázik.
Az utolsó emlékei szerint egy karbon üveggel körbevett cellában kellett volna lennie az AlfaPlexum mélyén, a Fekete Nap rég kihűlt bolygóján. Nem is olyan régen társaival együtt nézeteltérésbe keveredtek Jánossal, aki pechükre egy mélyűri entitás volt. Arra már nem emlékezett, hogyan alakultak az események, mert már a konfliktus legelején az öntudatlanságba taszította egy intergalaktikusan nagy pofon. A cellában ébredt, a társai mellette voltak külön-külön hasonló üvegkalickába zárva.
Az ütés helye izzott és fájt, szinte rutinszerűen ájult el újra és újra.
A cellában kellett volna lennie, de nem ott volt. Helyette meztelenül didergett valami sárgafalú barlangban. Ezen a sötét, félhomályos helyen mintha a falak izzadták volna a sárgás anyagot, ami beborította és teljesen befedte őket. Ennek köszönhetően minden sárgás, beteges színben játszott a magához térő orvos szemei előtt. Az orrából az egyenetlen talajra cseppent a vére, ez a Fast Travel mellékhatása, tudta jól. Ismerte a tüneteket, hiszen orvos volt valaha, mielőtt kétes ügyletei és sikertelen sebészi beavatkozásai miatt kizárták a Galaktikus Orvosi Kamarából.
Becsukta a szemét és összeszedte a gondolatait. A régi gondok ráérnek, neki most a jelenre kell koncentrálnia:
Oké, egy barlangban van, de vajon hol vannak a társai?
Hirtelen fájdalom hasított a kézfejébe és térdre rogyott. Mikor elmúlt, értetlenül szemlélte a kezén megjelenő ábrát. Valami rúnaszerűség lehetett, de még soha nem látott ilyet. Persze hallott már a rúnákról, de ő mégis csak egy orvos volt, gyakorlatias és materialista ember. Nem hitt a varázslatban és a mágiában, még így sem nagyon, hogy a saját bőrén tapasztalta meg.
- A francba, pont ez hiányzott - gondolta és dörzsölgette fájó kézfejét, de az istennek nem akart lejönni róla a jel - majd később átüttetem valami vagány sebészesre, csak jussak ki innen. Leoék tuti nem fogják elhinni, hogy már megint mi történt velem.
Fél óra bolyongás után talált egy mélybe vezető lépcsőt, hetven fényesre csiszolt kacskaringós lépcsőfokon szállt alá a mélybe és egy vörös falú barlangba érkezett. A durván megmunkált vörhenyes fényű falak inkább tűntek természeti jelenségnek, mint emberi kéz munkájának. A terem végében egy hatalmas kapu előtt két óriás farkas ült. Az egyik vörös volt a másik sárga színű, iromba, loncsos szőrűk a testükre simult Mozdulatlanul ültek a helyükön eonok óta, a kapu őrzői voltak ők, Nasht és Kaman-Thah. Feladatuk igen egyszerű volt, az ide látogatók elbírálása nem okozott nagy gondot az ajtót védő farkasoknak. Nevezhetjük egyfajta természetes szelekciónak, amit az Álomvilág állított fel első védelmi gátként.
Ritkán érkezett látogató ezen az úton és csak az arra érdemeseket engedték át, vagy azokat, akik rendelkeztek a Jellel. A többieket kérdés nélkül felfalták és örökkön örökké emésztették.
A meztelen férfiről már akkor tudták, hogy itt van, mikor még csak fent járt. Egy fertályóra bolyongás után jutott el az alsó szintre, a vörös falú barlangba. A középkorú pasas megviseltnek és korához képest öregnek tűnt, látszott rajta, hogy sok mindenen túl volt már, de a mostani helyzet számára is szokatlan. A barna rövid hajába vegyülő ősz tincsek és a zöld szemében csillogó örült fény arról árulkodott, hogy okkal érkezett Álomföldre, Hollópadlás határmezsgyéjére. Láthatóan ő maga se volt tudatában ennek, de céltalan bolyongása végén a farkasok előtt kötött ki. Azok remélték, hogy elemészthetik a lelkét, de a férfi kezén ott világított a Jel.
Érkezésére az ajtó remegve feltárult, látni engedve a gomolygó és nyúlós ködöt, a birtok határát.
A doki a kapuból visszafordult és elgondolkodva nézte a két farkast. A szemük bíbor zsarátnokként ragyogott a vörös fényben, férfitenyér méretű fogaikról nyál csöppent a barlang padlójára, sisteregő nyomot hagyva.
- Ismerősek vagytok nekem, nem találkoztunk már valahol? Populációszabályzás? Átok és egy félig megemésztett varázsló bosszúja?- mondta a kapu őrzőinek, de azok szótlanul ültek tovább.
- Kösz fiúk, sokat segítettetek - és azzal belépett a ködbe. Miután alakját elnyelte a gomolygó fehérség, a két őrző egymásra nézett, majd amikor a tekintetük találkozott, csalódottan felvonyítottak.
Megint várhatnak vagy száz évet, mire újból erre téved valaki.



2.
Az ajtón túli köd magába nyelte az orvost és a hamisság illúziójával kápráztatta.
Hideg volt és a fehér, nyirkos levegő szúrósan tapadt a bőrére. Az apró tűszúrások tartották mozgásban és életben, miközben a ködben járt. Egyszer azt olvasta egy könyvben, hogy a köd lényegében olyan réteges felépítésű felhő, melynek alapja a földfelszínt éri és általában egy méterig lát benne az ember, ha ennél tovább, akkor nem állja meg a helyét a köd szó.
Na, itt megállta, mert néhol az orráig se látott, fogalma sem volt, merre kéne mennie, így tartósan egy irányba haladt. Útközben furcsa és idegen dolgokat érzékelt, de ügyet sem vetett rájuk. Régebben a pszichedelikus anyagok rabja volt, látott már durvábbakat is.
Alakok futottak felé, hal- és békafejük volt, a nyomukban zöld, derékvastagságú csápok kúsztak át a párás levegőn keresztül. Alaktalan, amorf testek fonódtak össze szemei előtt és a nyúlványaikkal felé tapogatóztak. Rémalakok tűntek fel az oldalán, sikamlós bőrük volt és a fejük egy nyitott, fekete fésűkagylóhoz volt hasonlatos. Kitátott, nedvesen csillogó recés szájukkal a csupasz doktor felé kaptak, aki teljes nyugalommal gázolt át rajtuk. Tudta, hogy ezzel csak elrettentetni próbálják a céljától, de úgy fázott, hogy ez érdekelte a legkevésbé.
Ölni tudott volna most egy jó ewokbundából készült kezeslábasért… morgolódva és kékre fagyott szájjal bukkant elő a ködfelhő túloldalán. 




3.
Mikor nedves lábai végre újból a száraz földet tapodták, megállt és nagyot sóhajtott. Lerázta magáról a rátapadt vizet és körbenézett, hogy hová jutott.
A távolban egy tengerparti várost látott, ami egymásra építette házak és egyéb tákolmányok egyvelegének tűnt így messziről. Távolabb, egy komornak kinéző erdő, aminek fekete lombtalan fái az égig értek. Karomnak látszottak innen, amik a mögöttük megbúvó kopár hegyek ormaiba akarnak marni. Megvonta a vállát és elindult a város, a civilizáció irányába. Zavartan kutyagolt a poros úton, kellemetlen érzését csak fokozta saját meztelensége.
A város afféle halászfalu lehetett régen, de látszott rajta az iparosodás és a belső infrastruktúra fejlődésének nyoma. Kíváncsi volt, hogy hová került.
A bejáratot egy magas, zöldbőrű ogre őrizte. Hatalmas szálfa termete a városfalat verte, az általa viselt ruhából egy kisebb falu felöltözködhetett volna. Szőrtelen arcán nyoma se volt agresszivitásnak és a mélyen ülő szemekben értelem csillant. Casanova félve közelítette meg a nagy szörnyet, pőrén volt és holtfáradtnak érezte magát. Pont nem hiányzott neki, hogy egy efféle szörnyeteggel birkózzon.
Kellemes meglepetés érte, mikor az ajtónálló közös nyelven szólította meg:
- Üdvözlöm Izmuth városának kapujában, Segítség Ikon vagyok és én gondoskodom az átmenő forgalomról. Mi járatban erre?
- Őöö… - kezdett neki, alig tudott megszólalni, annyira meglepte az ogre kedvessége - doktor Casanova Boltar vagyok és a ködön túlról jöttem. Egy fura barlangban tértem magamhoz, így, meztelenül. Biztosíthatom arról, hogy ruhában szoktam általában járkálni, nem vagyok hippi, se naturista. Segítség a neve ugye, azt mondta? Hát nekem segíthetne. Elárulná, hol a francban vagyok?
- Úgy vélem messziről, egy párhuzamos dimenzióból érkezhetett doktor. Hollópadláson van, azon belül is az Arham birtokon, Izmuth város kapujában.
Furcsálló arckifejezésére Ikon a zsebébe nyúlt és egy kettéhajtogatott prospektust adott a kezébe.
- Ez a Nagy Csápos Szava különkiadása, ismertető a birtokról. Tudja, annyiszor elmondtam már, hogy csináltattam az unokatestvéremmel egy prospektust. Ő amolyan művészlélek és jó testvér, anyagáron pár aranycsápért megcsinálta nekem. Tudja, családban marad a pénz és ilyenkor szívesebben adja ki az ember, akarom mondani az ogre. Na, de nem hiszem, hogy kíváncsi a családfámra.
- Nem, valóban nem, jól látja kedves Ikon. Bocsánat, átfagytam és itt állok egy szál semmiben. Jelenleg minden tiszteletem ellenére a legkevésbé sem érdekel az Ön pereputtya - morogta türelmetlenül a doktor, aki a brosúrával próbálta eltakarni magát, nem sok sikerrel.
- Szóval? Bemehetnék?
- Jól van na, persze, bemehet - válaszolta sértődötten a kapuőr – azt hiszem, van itt magának valami, talán akad még valahol egy indulócsomagom…
Megfordul és a mögötte lévő ládában kotorászik, egy pillanatra megáll és felkiált örömében.
- Itt van e! Indulócsomag, nem a legjobb, de szerintem ideiglenesen megteszi, később ráér meghálálni.
A meztelen orvos elfogadta a pakkot és kibontotta, felvette a benne lévő egyszerű vászonruhát - rögtön helyreállt a komfort érzete – majd a kapott dolgokat az új erszényébe rakta. Elköszönt a kedves Ikontól és belépett a városba.

4.
Izmuth, Arham megye egyik méltán híres gazdasági gyöngyszeme.
Girbegurba házaival és kacskaringós sikátoraival a rendszertelenség benyomását keltette a látogatóban. A házak oldalát zöld moha lepte vagy teljesen befutotta a folyondár. Korát tekintve a város egyidős a megyével, állítólag ez volt az első település, ami létrejött a birtokon. A halászat okozta gazdasági fellendülés magával húzta Izmuthot is, gombaszám szaporodtak az új házak és mikor már nem volt több hely, elkezdődött a meglévő épületek függőleges bővítése. A kereskedők messzi földről jártak ide a ritkaságszámba menő tengeri herkentyűkért. Az ünnepnapokon rendezett fesztiválokra Lengből, Yuggothból, Doomwitchből és Kadath messzi tájairól is érkeztek látogatók, és ha úgy találták itt is maradtak a jó munka és a súlyosan csengő érmék, az aranycsápok reményében.
Az erről mit sem sejtő Casanova fütyörészve, az ogrétól kapott ruhában a Nagy Csápos Szava kiadását böngészve rótta a város utcáit. Nem valami kényelmes ez a zsákruha, de legalább nem nézik kóborló hippinek. Az övére kötött erszényben pár aranycsáp is lapult és volt két szárított hala is egy régi újságba csomagolva. Ikontól azt tudta meg, hogy innen csak úgy juthat haza, hogy elvállal egy munkát. Ha az sikeres, és ha a Nagy Öregek egyike felfigyel rá, akkor jutalmul dimenziókaput nyitnak neki és hazamehet. A sok feltételes ha és a felesleges körök felettébb zavarták, nem szerette a véletlenre bízni az életét. Kérdezősködni kezdett, és sok minden világos lett számára: a kezén lévő jel például egy küldetésre utalt, aminek a részleteit a főtéren lévő hirdetőtáblán találja. Az is kiderült, hogy a város a halászatból tartja fenn magát, de mostanában elég rosszul megy és a béka feneke alá esett vissza a gazdasági mutató.
Apropó béka, miért néz itt ki mindenki úgy, mintha az egyik ősük egy kétéltűvel hált volna? Mit meg nem adna a Kamara, hogy ilyen egyedeket boncoljon - gondolta magában. A kinézetük ellenére normálisnak bizonyultak és a város közepe felé mutogattak, mikor a főtérről és a tábláról kérdezte őket.
A téren egy szobor és a tábla kivételével semmi sem volt. Lábai alatt visszhangot vert a fényes macskakő, ahogy megközelítette a középen elhelyezkedő fatákolmányt. A tábláról letépte azt a pergamendarabot, amin a jele volt. Nem sok minden volt rajta, csak egy sor, kacskaringós írással:
Agyag. Ageroth.
- Gondoltam, hogy túl egyszerű lett volna ráírni a frankót - morogta az orra alatt Casanova és elindult város másik vége felé, valahogy érezte, hogy arra kell mennie.
A tér szélén pipázó munkanélküli halászok útba igazították az Agyag felé, amiről kiderült időközben, hogy egy jó hírű fogadó.

5.
Az Agyag régi, ódon hely volt, a főtérhez közel. Az idők során tucatnyi felújításon esett át, de ez nem sokat javított a kinézetén. Düledező építmény volt, hatalmas oszlopok tartották az utólag hozzátoldott emeleteket, amik girbegurbán törtek az ég felé. A külső egykor barna faburkolatról úgy hullott a festék, mint a kutyákról vedlés idején a szőr. Korát tekintve egyidős lehetett Izmuthtal és a birtok alakulásával.
Amikor a Nagy Öregek megérkeztek Hollópadlásra és a rangidősük, Nagy Csápos körül létrejött a birtok, a vele tartók lustaságukban, avagy csak kedvetlenségből nem tiltakoztak. Pedig sokan voltak, istenek és entitások, akiket valaha bálványoztak és áldozatokat mutattak be nekik. Mára az emlékük kifakult és hatalmukat vesztve átlagos polgárokká váltak itt a birtokon.
Agerothtal is ez történt, régen Azethothnak, a Démon Szultánnak hívták és félve ejtették ki a nevét. A világok közötti űrben lebegett Nagy Csápos mellett és bőséggel falta a lelkeket.
Most az Agyag tulajdonosa és kocsmárosa volt. Végül is nem volt rossz ez a meló, amolyan nyugdíjas állás, de hiányzott neki a lélekfalás. A gyarló emberek lelkeinek utóíze, legjobban az elfekét szerette, a hosszú életűek íze hetekig kitartott.
A fogadós állás mellett elvállalta a munkaerő közvetítést is, mert jól jött, ha valamelyik nagyobb hatalmú társa csöppentett egy-két eltévelyedett és megkeseredett lelket. Mint ezt az idegent is, aki most jött be. Lerítt róla hogy nem helybéli és karikás szemein látszott, hogy megfáradt és belefásult az életbe, ideális prédának tűnt.
- Üdvözletem! A nevem Boltar, Casanova Boltar. Orvos vagyok. Van ez a fura stigma a kezemen és a hirdetőtábla szerint Ön tud nekem segíteni a továbbiakat illetően.
A kocsmáros száját megnyalva válaszolt a férfinak.
- Igen, én vagyok Ageroth és a munkára maga az első jelentkező.
- Télleg? Adjon egy pofa sört és meséljen nekem a melóról - mondta az idegen és a szütyőjéből előkotort a szárított halak és újságpapírok közül pár pénzérmét. Jól megnézte őket és lerakta a pultra. A pénzérme megpihenni se tudott a pulton, máris elnyelte a kocsmáros zsebe.
- Egy pillanat - a pult alá nyúlva keresgélni kezdte azt a rég használt könyvet. A port az orvos arcába fújta róla, aki köhögve elfordította a fejét és közben ügyelt, hogy a sörébe ne menjen a porból.
A megfakult, régi borítón a Keeper's Compendium felirat áll.
- Nézzük csak, mutassa a kezén azt a jelet - közben pörögnek az oldalak - Hastur, Nagy Csápos, Sub-Niggurath, áha meg is van, a dagonos meló: „Hová lettek a halak a vízből?” – majd megköszörülte a torkát Ageroth és hangos olvasásba kezd:
- A halászok panaszkodnak a zsákmány miatt, már nem fognak annyit, mint régen. A hálókban és szákokban csak pár hal fickándozik, amiből a melósok nem élnek meg. A fő exportcikkünk a kék tintahal, amiből hónapok óta nem láttak egy példányt sem a halászok. Mellesleg a városnak is ez a fő bevételi forrása. A recesszió komoly és valós probléma, nem szabad alábecsülni, mert nem csak a társadalmi jólét visszaeséséhez, de általános elégedetlenséghez is vezethet. Derítsd ki a gazdasági hanyatlás okát a halász negyedben! Pontosabbat és többet a témával kapcsolatban a kikötőmester tudna mondani. Őt, H. Út Ernőnek hívják és egy morózus öregember, de már egy kevés rumtól is megered a nyelve. A helyedben vinnék neki pár üveggel...
Újabb aranycsáp cserél gazdát és az orvosnak mondott férfi két palack rummal gazdagabb.
Ekkor egy lihegő koldusgyerek robban be a fogadó sokat látott ajtaján.
- Egy tünde érkezett a városba és fel akarja gyújtani, hogy erdőt telepítsen a helyére! A főtéren álló tábla már lángokban áll. Tüzes kardjával nem kímél semmit, ezt látnotok kell!

 6.
Szép kis tömeg gyűlt össze, azt meg kell hagyni. A környékről az összes helybéli itt van szájat tátani és szórakozni a tehetetlen elfen.
Középen természetesen az ő Leonidasz barátja áll, láthatóan zavarban. Első pillantásra nem ismerete fel rég látott társát, barátját. Az elf zöld, csuklyás ruhában volt, fején egy mohazöld turbán. Hetyke kis szakálla és bajsza is nőtt láthatóan az idők folyamán, ezzel a kinézettel minden klasszikus elf sztereotípiának megfelelt. Ennek ellenére mégis úgy festett, mint egy reneszánsz vásárról idetévedt bohóc. A kezében tartott karddal küszködött, ami lángolt. A jelek szerint az eloltásával akadt néminemű problémája. A doktor emlékei szerint Leonak volt egy fénykardja, ami családi öröksége részét képezte, soha senkinek nem engedte, hogy hozzáérjen. Az ilyen mágikus kütyüknek mindig van egy varázsszava, amivel aktiválja, és ha azt visszafelé mondja ki a használója, akkor deaktiválja a tárgyat.
Miután Casanova is kiröhögte magát, megunta és közbeszólt.
- Leokám, visszafele próbáltad-e már a nevét? A démonűzős sorozatokban  mindig bejön.
- Nikana - suttogja a tünde és a láng kialszik a nézelődők legnagyobb bánatára.
- Dokikám, végre megtaláltunk. Pont időben, köszi a segítséget, már kezdett ciki lenni a lángoló kardom amit nem tudok eloltani.
Nem láttad Manut? Egyszerre érkeztünk ide, de elvonta a figyelmemet az előbbi a kis közjáték, csak tudnám merre lehet ez a bajkeverő denevér ember.

7.
Nyugat Ádámra azaz Batmanuelre, Gotham bolygó ex-polgármesterére a tér szélén találtak rá, ahogy épp nyálcsorgatva alkudott egy méretes ananászra. Lévén, hogy Leo kezelte a csapat vagyonát, így Manu a cserekereskedelemmel próbálkozott. Meglepődve tapasztalta, hogy a feneketlen szütyőiben lévő kincsei átalakultak. Hollópadlás egyik radikális hatása az, hogy nem tűri meg az idegen világból hozott tárgyakat. Átalakítja azokat és a saját képére formálja. A felkínált kincsek kevésbé voltak ígéretesek a mogorva izmuthi kereskedő számára.
- Mondtam már, nem kellenek az utángyártott vackai! Leperkálja érte azt a fél aranycsápot vagy sem? - mondta ellenmondást nem tűrő hangon.
- Nesze! - vetette oda az elf az érmét a kofának. Az pörögve repült a levegőben, egyik oldalán Nagy Csápos feje, a másikon pedig Arkham megye logója virított rajta. A kofa elkapta és átadta a gyümölcsöt Manunak, aki mohón mélyesztette bele nem létező hegyes szemfogait az ananászba. Egy radioaktív denevér harapásának köszönhetően Ádám szuperképességekre tett szert - legalábbis állítása szerint - és ellenállhatatlan vágyat érzett a világ összes gyümölcsének felfalására. Valójában átlagos állampolgár volt, de az emberi agy csodákra képes, pláne ha saját magát hipnotizálja.
Hálásan mosolygott Leora, és két szívás között üdvözölte rég elveszett cimboráját, Boltar dokit.
- Vello doki! – szörcsögte ananásszal teli szájjal.
- Engem is örömmel tölt el fiúk a találkozás - kezdte a doktor - de nem folytathatnánk az örömünket egy csendesebb helyen? Itt már, hála Leónak, elég nagy feltűnést keltettetek. Azok a városőrök minket figyelnek, mióta befejeződött a parádé. Közben leadhatták a drótot, mert nézzétek - mutatott a tér másik irányába, ahol egy csapat rendfenntartó gyülekezett, élükön egy fekete kámzsát viselő agyszívóval - ők se a meghirdetett segédmunkára várnak ott.
- Akkor lépünk? Találtam egy jó kis kocsmát.

8.
Az Agyag csendes hely volt ebben a kora délutáni órában. A csapat egy félreeső asztalnál ült le és tárgyalta meg idekerülésük történetét.
- Szóval ennyi - fejezte be Casanova és kérdőn nézet társaira, akik hümmögve konstatálták az orvos beszámolóját.
- Mi - mondta Leo - az Origón, Tibi kocsmájában vártunk rád és Manu kitett magáért: olyan fogadó bulit szervezett, hogy még Tibinek is tetszett. Pedig tudod milyen háklis az a kétfejű ogár. A meteor - amivel érkeztél volna - megjött, de nélküled és mellesleg romba döntötte a fél kocsmát. Aztán egy dimezióközi buszjárattal jutottunk ide. Még szakaszjegyet is kaptunk - lobogtatja az elf a kezében tartott papírcetlit.
- Várjál csak - nézi meg jobban a doki a jegyet - nekem ugyanilyen jel - rúna, ahogy itt hívják - van a kezemen. Marhára fájt amikor kaptam, de kiderült, hogy valami helyi isten egy melóját rejti. Ageroth - mutat a buggyos gatyában és turbánban unatkozó fogadósra - azt mondta, hogy ez egy amolyan nagyobb volumenű küldetés, bár elég gagyin hangzik a "Hova lettek a halak a vízből?" szerintem. Eltűntek az említett uszonyosok innen, ezért a helyiek most mindenféle gazdasági válságban vannak. Bővebb felvilágosítást a kikötőmester ad majd nekünk. Mi legyen srácok? Belecsapunk a közepébe? Visszahozzuk a halakat a népnek?
- Nem mintha lenne más választásunk - szólalt meg Ádám – Reméljük, ez majd visszavisz minket a civilizált high-tech világba. Madre de dios! Mintha a sötét középkorban lennénk, bálványimádás, cserekereskedelem…
- Én azt mondom, beszéljünk azzal a kapitánnyal - mondta Leonidasz – Na, mi van? Ha kikötőben melózik, tuti van valami hangzatos rangja és nem egy ládahordót emeltek ilyen posztra. Oszt majd meglássuk, mit mond.
- Jól van, induljuk minél előbb - vágta rá a doktor – azt mondták, vigyünk neki rumot. Vettem két üveggel, előrelátóan. Tengerész, biztos nem veti meg a cefrét, pláne a rumot. Rá is van írva a címkéjére, hogy a hajósoknak betegségek ellen bónusz mentődobást ad.
A csapat felkerekedett és az ivót elhagyva a kikötőbe indult, ahol .. – Boltar doktor története félbeszakad és én megállítottam a felvételt a rögzítőmön. Zavarodott arccal pillant rám és én kínosan nézek körbe, vajon mit láthat rajtam?

- A Jel – suttogja. 

A novella a Black Aether második számában jelent meg 2016 júniusában.

0 megjegyzés: