A tűz körül félmeztelen, tollas ruhába öltözött alakok járták véget nem érő táncukat. Az izzadt férfiak egyszerre mozdultak a dobok ütemé...

Az elrendeltetett - Első fejezet


A tűz körül félmeztelen, tollas ruhába öltözött alakok járták véget nem érő táncukat. Az izzadt férfiak egyszerre mozdultak a dobok ütemére, gyöngyöző ébenfekete bőrük csillogott a lángok fényében. Az aravak törzs apraja-nagyja jelen volt a szertartáson és áldozati énekük messzire szállt a csillagtalan éjszakában. A pálmaóriások közt megbúvó tisztáson kora délután csaptak fel először a lángok. Régi Isteneiknek áldoztak, hozzájuk imádkoztak útmutatásért. Míg a törzs férfi tagjai megkezdték rituális táncukat, addig a nők és gyerekek a ketrecbe zárt fekete kakasokat és fekete kecskéket itatták mákonyos rummal.
Pogány rituálé volt ez a dzsungel mélyén, távol a fehér ember által épített új világtól. Ichirouganaim szigetén élő őslakosok nem feledték a múltat, ami eleven sebként lüktetett tudatuk peremén. A régi sérelmek és megaláztatások, Bussa kiontott vére hiába folyt? Most, a Sötét Anya segítségével minden eleddig elkövetett bűn visszaszáll a hódítókra.
A nap már alkonyatba hajlott, mikorra a főpap végzett az állatok kivéreztetésével. A még meleg, sós vér a transzban táncoló harcosokat erősítette. A kecskekoponya maszkot viselő férfi a pentagramma közepére vitte a Mag hordozóját. Óvatosan letette a földre, csak az asszony rémült tekintete árulkodott kétségbeeséséről. Szervezete mostanra telítődött a kábító itallal, nem volt ura többet testének. Elnehezült tagokkal hevert a máglyákból alkotott ötszög közepén a főpap mellett. A férfi kántálása hangosabb volt a törzs énekénél, betöltötte a tisztást. Keze mindvégig áldozata gömbölyödő hasán maradt.
- Woude van swart bokke! Bloed en murg joune! Bussa bloed vloei in. Voeg by hierdie die saad van vrou waardig van jou genade te wees. Bring vloek toe hy grootgeword en het die lot van die indringer honde! Smeer die chaos en verval in jou naam, terwyl die wêreld van die wêreld!
Mondandója végén a lángok magasba csaptak és szinte az égig értek. A táncosok némelyike félájultan rogyott a földre, a kecskekoponyás alak is megingott és az izzadságtól csatakos arccal mosolygott maszkja alatt.
- A Sötét Anya meghallgatta őket. Lehet, ő már nem éri meg, de a sápadt hódítók megbűnhődnek a múltért. Az apák bűnéért mindig sarjaik fizetnek.

**



A Szent Dávid templom komoran magasodott Milford Haven házai fölé. Harangtoronya tetején a kereszt az elemek haragjától meggörbülve hirdette Isten hatalmasságát. Az időtől megfakult bazaltkövek a város alapítása óta rendíthetetlenül álltak a helyükön. A templom kilencszáz éves fennállása során túlélte a belső viszályokat és háborúkat, veretes szárnyú kapui mindig nyitva álltak a bajban lévők és az elesettek előtt.
Az aranyozott belső hajó mennyezetéről szentek sora tekintett a belépő férfira. Munkásruhája tiszta volt és sántító léptei hangosan dübbentek a templom csendjében. Vonásai aggodalmat és kétségbeesést tükröztek ellentétben a felette lévő szentséges ikonokkal. A gyóntatófülkéhez/be ment és ott féltérdre ereszkedve várta, hogy Brian atya fogadja. Kis idő múlva éles recsegéssel nyílt a másik ajtó és miután a pap kényelmesen elhelyezkedett a szomszédban, apró köhögéssel jelezte, hogy beszélhet az ismeretlen.
*
- Pater! Peccavi in coelum et coram te, in corpore et in amino…
- Hisz ön a sorsban Atyám, az előre elrendeltetett végzetben? Lehetséges az, hogy születésünkkor Isten kijelöli számunkra az utat és életünk során csak felügyeli lépteinket, hogy a helyes pályán maradjunk? Mi van akkor, ha létezik másik hatalom is, ami befolyásolhatja tetteinket? Mi pedig észre sem vesszük és engedelmeskedünk neki, hisz a késztetés zsigerből jön.  
Én úgy gondolom, hogy igenis léteznek más erők Isten mellett, de mivel soha vagy csak nagy ritkán szembesülünk velük, ezért tudnak homályban maradni. Tudom, hogy blaszfémia minden egyes szavam, Atyám. Mindjárt nekikezdek a mondandómnak, hisz nem vitázni és hitbéli kérdéseket feszegetni jöttem.
Hallott már a Gibbons ikrekről? Annak idején ’64-ben vagy ’65-ben nagy port kavart az érkezésük, tele volt vele a helyi sajtó, hogy barbadosi gazdasági bevándorlók érkeztek Walesbe, pontosabban Haverfordwestbe… Tudja, ez a kis település itt van hatvan kilométerrel odébb. Idilli kis város, azt meg kell hagyni. Na, de nem azért jöttem, hogy Haverfordwestet dicsérjem.
- …
- Tudja Atyám, azokban az időkben nyikhaj kis srác voltam és mint a többiek én is a helyi katolikus általános iskolába jártam. Barátaimmal és osztálytársaimmal megörültünk az új jövevényeknek, hisz nem láttunk még bevándorlókat, csak a szüleink szidalmazásából ismertük őket. Boldogságunk azonban kérészéletűnek bizonyult, mikor a két ébenfekete lány betoppant az osztályunkba. Ne értse félre, semmi gondom a feketékkel, de.... ezekben a lányokban volt valami természetellenes. Gondoljon csak bele... Ha már egy kisgyerek érzi ezt, akkor az nem lehet jó. No, de visszatérve az iskolára…
Elfogadtuk őket és próbáltunk velük kijönni. Ez egészen addig jól is ment, míg együtt voltak. Ha véletlenül külön szólt hozzájuk az emberfia, akkor vagy nem kapott választ vagy rosszabb történt. Hogy mit értek rosszabb alatt?
Hadd mondjak egy példát, ott van szegény Jim Miller esete. Makacs kis görcs volt, az biztos. Olyan komisz, hogy a tanárok többször behívták a szüleit, hogy regulázzák meg a fiúkat, mert kicsapják az iskolából. Egy szó, mint száz, Jimmy vesztett egy fogadáson és meg kellett tréfálnia az ikerpár egyik tagját. Atyám, tudja milyenek a gyerekek, lépten-nyomon csak ugrattatják és csúfolják egymást.
Őszinte leszek Önnel Atyám, nem tudom mi történt akkor pontosan. Állítólag Jimmy lesben várta, hogy June kijöjjön a mosdóból. Tudta, hogy nincs sok ideje, mert Jennifer mindjárt érkezik utána, így gyorsan cselekedett. A kezében tartott vízzel töltött kondom a lány fején csattant és az bőrig ázva nézett a gaz tett elkövetőjére. Társammal – Johnnal -  ahogy hírét vettük a dolognak lélekszakadva rohantunk, hogy kiröhögjük magunkat, de sajnos semmi vicces élményben nem volt részünk. Jimet a földön fekve találtuk, a mellkasát szorította, míg a lányok mérgesen kiabáltak felette. Egy büdös szót nem értett senki abból mit mondanak, talán ők se. Egy szó azonban elevenen él az emlékemben, ahogy ott térdeltem a szenvedő Jimmy mellett.
"Muertemaldición".
Jim Miller széke másnap üresen állt és egy tenyérnyi fekete szalmabábú volt rajta. Az osztályból senki se tudta, hogy került oda a fonott figura, persze voltak tippjeink. Érinteni se mertük, sőt magától a látványtól is borsódzott a hátunk, valószínűleg a takarítók tüntették el a nap végén.
Az eset után nem láttuk többet Jimmyt, állítólag beteg lett. A tanév végén tudtuk meg, hogy szülei egy másik városba költöztek.
Legutóbb Hastingban futottam össze vele, úgy tíz évvel ezelőtt. Tisztán emlékszem rá, mert épp a harmincat töltöttem és a bulimat szerveztem aznap estére a Zöld Koboldba. Az utcán találkoztunk és ő köszönt rám. Először nem tudtam hova tenni a járókeretes öregembert, de mint később kiderült ő volt Jimmy. Jimmy Miller.
Egy ritka betegségben szenvedett és számtalan vizsgálat és kezelés után sem tudták az orvosok megállapítani pontosan mi a baja. Akkor már úgy nézett ki, mint egy hetvenéves. Pedig egyidősek voltunk. Ő azt mondta, akkor ott a lányok megátkozták és az fogant meg rajta.
Abban a pillanatban nem vettem ezt komolyan, bátorítóan megveregettem a vállát és együttérzést mutattam. Biztosítottam a támogatásomról és arról, hogy keressen meg, ha bárminemű segítségre szüksége lenne.
Nem hallottam többet róla. Illetve a szüleim hívtak azt hiszem egy vagy két évre rá, hogy Jim meghalt és elmegyek-e a temetésére.
Nem mentem el. Gyáva voltam.
Ez volt az első eset mikor megnyilvánult a Gibbons ikrek gonoszsága, de akkor gyerekfejjel nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget ennek. Később többször is tanúja voltam, de erről Atyám egy következő alkalommal mesélek.

Bocsásson meg Atyám, mennem kell, kezdődik a műszakom a gyárban. 

0 megjegyzés: